És, mint a félig megvetett ágy,
Oly üresen fekszem.
Lehunyt szememen át,
Belebetegszem.
Kopott ketyegés katyvaszává válok,
És szétvert órák,
Kimúlt percek gazdájára váltok.
Nehezen enged ki,
a múlandóság zára,
Beragadt, elrepedt
A szerelem órája.
Nekem adtad múltad,
Kitépted jelened,
És szenvedésként újra
Magadra tekered
A félelem fájó láncait.
Megadom az esélyt,
A jövő zálogházának,
Hogy ma újra kivegyem,
Mit bent felejtett a bánat.
Adakozom megint,
Baltát és szeretőt,
Könnyeket, levegőt,
Arcokat, temetőt.
Hibákat halmoztam,
Álmokat alkottam,
Szemernyi tudásom,
Egy őrült kezébe adtam.
Következményekkel újra meghaltam.