Milyen roskatagon ül ránk,
Ez a késői-korai december.
Mint éhező,
Ki falni nem mer,
Oly elvakult a köd,
Oly nehézkes a léptem.
Ázott szívű utasok a dérlepte ágak,
Szemen köp az új tél.
Barázdás öregemberek a vágyak,
Megfagyok, míg utam körbeér.
Ruhában is lemeztelenített
Agg fiatalként várok,
Szívem megszelídített,
Mocskos csatornaárok.
Behunyt szemmel könnyezik rám,
Ez a nyirkos vasárnap.
Csupasz lelkemből most
Képet rak ki a bánat.
Szép szavak varázsában,
A hiány mélygarázsában,
Decembert üt az óra.
Magányos, hó nem érte lelkemet,
Csutakolja a köd,
És befedi, mint nyikorgó zárat,
Az öreg lakatos, a bánat.