Lemorzsolódtam rólad,
a múlt éjjel erre vitt
rá gorombán, miközben a Holdat
csodáltam, az ablakban a gitt,
mint anyóka kardigánt – megkötött,
éles késként szarvazott
a felismerés, hogy Isten magától ellökött.

Elpárologtatott emlékeim zárta,
magába szívta, s falta fel
egy neonfelleg, mint megmentő bárka,
most monoton a lélegzet, idegenként hajtja el
felőlem a Napot, s vele együtt a Holdat,
elvitte magával örökre,
bennem jelen, s múlt egybeolvadt.

Elharapott számszéléről vérem
csordogál, mint kis patak
rohan, fut, majd megpihen a réten.
Zöld fűszálak közt, mit matat?
Múltamban mit kutat, kit keres?
Két szemében félelem, s feje felett glória,
mint angyal most már úgy repes.

Lehorzsoltam szívemet,
szíved érdes oldalán, mint kéreg,
oly durva, ontja ki a szíveket
a testekből, mint moly, féreg
rágja ki a létet, s adja el a piacon.
Két forint húsz fillér lelkemért,
ez maradt hát vigaszom.