A kút

Emlékszem a régi nagyszüleimnél töltött nyári hetekre, hogy mennyire imádtam és szerettem őket. Egy, a kisváros széli, hatalmas ódon, többemeletes házban laktak, nagy hátsó kerttel, és sok-sok fával a környéken. Nem is volt más ház, csak üres telkek a környékükön, így ideális hely volt az olyan kalandra vágyó kis lurkóknak, mint amilyenek mi voltunk akkoriban.
Augusztus elején a szüleim összeállítottak nekem egy nagy uticsomagot, felraktam egy arrafelé menő buszra, és hagyták, hogy élvezzem a kis szabadságot. Persze ők már előre terveztek erre az időre, hogy végre nyugtuk lehet a kis lurkójuktól, aki mindig felforgatta a napjukat, ha otthon volt.
Mindig alig bírtam ki, hogy a busz elvigyen az utolsó megállóig, ahonnan szinte rohanva siettem el a nagyszüleim házához. Amikor odaértem, megpróbáltam lenyugodni, majd halkan besunnyogni, nehogy észrevegyenek, és hogy a nagyapám nyakába ugorhassak hátulról. Persze az öreg mindig időben felfigyelt rám, de hagyta hagy élvezzem ki a kis játékomat, és legyen meg a sikerélményem. Persze akkor nem vettem észre, az egész szándékos, és csak az én kedvemért hagyta magát, de sajnos nem ez volt az egyetlen dolog, amire nem figyeltem eléggé.
Első dolgom az volt, hogy körbejártam a lakást, megnéztem mi újdonság került be, vagy mit próbáltak előlem elrejteni. Le-föl rohangáltam a régi falépcsőkön, amik majdnem darabokra hullottak az eszetlen száguldásaim következtében. Egy-két óra után mindig kifáradtam, de pont eddigre készült el az ebéd, amit újult erővel azonnal be is faltam. Hogy én mennyire imádtam azokat a régi ebédeket! Hatalmas frissen sült, ízletes húsok, hozzáillő kívánatos körettel, minden ami szem szájnak ingere volt. Én meg csak faltam, és faltam ami elémkerült, nem törődve a többiekkel. Na igen a többiek...
Mindig ilyentájban érkeztek meg a környékbeli gyerekek, akikkel együtt töltöttük a szünetet, együtt játszottunk és együtt ökörködtünk. Mindig én voltam a főkolompos, és találtam ki az őrültebbnél, őrültebb dolgokat. Miután a kis sereg felfalta az ebédet, hátravonoltunk a kertbe, és a többiek körülülve engem, várták a nagy vezír újabb ötletét.
Az egyik nyárra, valami különösen eszement dolgot találtam ki. A kert hátuljában volt egy nagyon régi kerekes kút. amit már szépen benőtt a mindenhol uralkodó gaz. Kis gyermeki fantáziámat izgatta, hogy mi lehet az alján, milyen titkokat rejthet magában az a régi kút. Most is ezen járt az eszem, és meséltem a többieknek a különös fantáziávilágomról, a kút alján rejtőző trollok és orkok uralta mesés kincseket rejtő bányákat, ami csak a bátor felfedezőkre vár. A többiek persze szinte falták a szavaimat (akárcsak korábban az ebédet), és nem egy jelentkező akadt, akinek minden vágya az volt, hogy a hős felfedezőt (vagyis engem) elkísérje a veszélyes útjára, és a társa lehessen a kalandok sokaságában. Persze az élményt meg akartam tartani magamnak, és vezető módjára csitítottam a többieket, hogy ez bizony veszélyes dolog, és sokkal jobban járnak, ha csak fentről segítenek engem, míg én mindannyiunk gazdagsága érdekében kockáztatom az életem. Meséltem a kincsekről, hogy majd miket vehetünk belőle magunknak, minden reggelire fagyit eszünk, sült pulykát ebédelünk és finomabbnál finomabb csokikat vacsorázunk.
A nagy készülés, és az érzelmek felkorbácsolása után elindultunk a nagy kalandra. Szereztünk a szerszámos házikóból kötelet, és a nyakamba akasztva vezettem délcegen a mögöttem kullogó kis sereget. Miután elértünk a kúthoz, miközben készülődtem a leereszkedésre, mondtam még egy beszédet, és kiosztottam mindenkinek a feladatot. Hogy legyen aki világít lefelé egy zseblámpával, a többiek hogy eresszék alá a kötelet és így tovább, majd nagy bátran megkezdtem a mélységbe vezető utamat.
Az eleje jól haladt, mindenki kitartott, és szép lassan haladtam lefelé, ám közel félúton az apró lábam megcsúszott és hirtelen megrántottam a kötelet, aminek eredményeképp a fentiek elengedték a kötelet, és én több métert zuhanva huppantam a kút aljában felhalmozódott masszába. Hálistennek nem ütöttem meg komolyan magam, de eléggé elmerültem abban a valamiben, amiről jobb is, hogy nem tudtam micsoda. Sikítoztam és kiabáltam, mint egy fába szorult féreg (szó szerint). A fentiek persze nem tudtak segíteni, és rohangáltak mint a veszett egér. A helyzetemen mégtöbbet rontott, hogy jöttek a viharfelhők és óriási erővel zúdult az eső a kisvárosra. A kút alján is szép lassan kezdett felhalmozódni a víz, a massza kezdett meglazulni, és én egyre mélyebbre merültem. Ahogy teltek múltak az percek, órák (ki tudja mennyit lehettem odalenn), egyre csak jobban elnyelt a kút alján elterülő valami. A végén már elképzeltem, ahogy egy veszélyes szörny próbál elnyelni, és felfalni. Már-már a nyakamig ért a massza, mikor egy zseblámba világított az arcomba, és egy erős kéz húzott ki a börtönömből.
Mint utólag kiderült, a gyerekek szóltak a nagyszüleimnek, akik azonnal hívták a tűzoltólat, a megmentőimet. Mellette szóltak a szüleimnek is, akik a nyaralásukat megszakítva rohantak hozzám, nehogy valami komoly bajom legyen. A végén koszosan, az eső és a saját könnyeink által eláztatva álltunk a konyha kövén, és hallgattuk a szüleim, és a többi gyerek szüleinek a szidását. Persze én kaptam a legtöbbet, mint a leggonoszabb és legelvadultabb lurkó, aki az egész hülyeséget kitalálta. Az egész végeredményeképp a nagyapám és az apám annyira összeveszett, hogy utána évekig nem nyaralhattam ott, a legnagyobb bánatomra.
Annyira összevesztek, hogy a következő alkalom, mikor erre jártam a nagyapám temetése volt. Már felnőttem, huszonéves fiatalként, teljesen nyugodtan ültem végig az egész ceremóniát. Majd az egész végén újra meglátogattam a régi házat, és természetesen nem állhattam meg, hogy ne nézzek megint farkasszemet a régi ellenfelemmel. Még mindig ugyanúgy állt, talán csak a gaz nőtte be jobban. Nagy nehezen átvágtam a kisebbfajta dzsungelnek beillő növényhalmon, majd lenézve a mélybe, megszólitottam a lent rejtőző szörnyet.
- Miért nem engedtél utamra? Hogy felfedezzem a titkos bányákat, és megtaláljam a mesés kincseket? Nem lett volna egyszerűbb mindkettőnknek? Hallod? Ennyire féltetted a titkaidat egy kisgyerektől? Milyen titkokat rejtesz magadban? - majd még percekig farkasszemet néztem vele, mígnem hazaindultam, vissza a munka uralta szürke hétköznapjaim közé. De örültem, hogy újra felidéztem a gyerekkoromat, a régi kalandokat, a csodás világokat amiket kitaláltam a magam szórakoztatására, és azokat a titkokat, amiket felnőtt ésszel már nem lennék képes megtalálni.