Első rész
Egy vadász bárdja

Az volt az első hiba. A nyomozgatás, mert Larry eltűnt. Hagyta volna a francba, és ült volna a szájára a segge helyett. Akkor nem lenne ekkora zűrben, vagyis… valószínűleg nem lenne. És ez nem olyan, mint azokon a filmeken… Azt sem értette miért gondolkozott most épp ezen. Nem a hibákra kéne gondolnia, mégis…
A második hiba. A szája járatása, csak mert úgy érezte nyomon van, és emiatt büszke volt magára. Megtudta Leela, Devon, és még annak a hülye Gilnek is elmondta. Pedig hogy rühellte a franciákat. Ha ráhagyja az egészet a rendőrségre, talán nem kerül bajba, de nem is az ő hibája. Larry-é. Larry, aki felhívja őt épp az eltűnése előtt, és hülyeségeket beszél.
Akármin is gondolkozott, ebben a pillanatban futnia kellett. Olyan sebességgel, amit ritkán volt csak alkalma elérni. Szakmájából adódóan nem volt egy kifáraszthatatlan focista.
Lawrence Slavey, te rohadék! Ha túlélem ezt a poklot, megkeserítem az életed!
Ezek a gondolatok persze csak amolyan közhelyek voltak, hiszen Larry valószínűleg halott már. Lawrence felkereste őt, és figyelmeztette valamire, de olyan gyorsan, hadarva, s egyszersmind érthetetlenül be-szélt, hogy nem lehetett lekódolni érthető nyelvre.
A futást nem csak saját sebessége korlátozta, hanem az a friss heg is jobb combjának felső részén, melyet minden bizonnyal pszichopata üldözője vésett a lábába…

…

A sötét, egyetlen gyenge neonfény által megvilágított, csempézett pad-lóval kirakott helyiségben két ember van. Egy csontos, hétköznapi fickó, ájultan fekszik a földön. Öltönye néhány helyen elszakadt, a varratok több helyen megadták magukat, de még koránt sincs olyan rossz álla-potban, mint néhány órával később lesz majd.
A másik férfi hatalmas darab, jól látható fehér kötényt visel, melyet már most sem lehet tisztának nevezni. Undorító, szinte feketére színező-dött vér borítja két helyen, és még néhány frissnek tűnő folt a mellkasi résznél. Fejpántot hord, bordó színűt. Nem lehet tudni, hogy alapból ez az árnyalat a vezető, vagy csak vér áztatja át ezt is, mint a kötényt.
Izmos, sebes jobb kezében egy bárdot tartott, mellyel felszántotta ál-dozatának nadrágját. Ajkait halk dúdolás hagyta el, némi énekfoszlány kíséretében:
- Vérző préda… hiába szalad
Végül úgyis… meghal… majd a vad
Én üldözöm, amíg csak él
Folyjon, folyjon… folyjon… a vér
A bárd felhasította az öltönyös jobb combját, aki meg sem moccant a fájdalom hatására.

…

Zárt vasajtók mindenütt, levegőt kitöltő dögszag, és neoncsövekkel megvilágított sötét folyosók. Ez volt az a hely, ahol Zachary Gloves fejvesztve menekült a hangok elől. Négy ajtóval is megpróbálkozott, mindhiába. Néhány neonlámpa felmondva a szolgálatot csak sötéten sugárzott a folyosó plafonján, és érdektelenül szemlélték, ahogy a meg-viselt férfi egyre lassabban halad tovább a Vadász labirintusában.
Amikor ráakadt az első nyitott ajtóra, szinte kéjes örömmel nevetett fel, s behatolt az egyetlen hasznosnak tűnő helyiségbe. Ahogy becsukta maga mögött a nehéz vasajtót, orrát eddiginél is erősebben csapta meg a halott állatok szaga. Disznók voltak. Kibelezve, holtan lógtak a kampó-kon, melyekből megszámlálhatatlanul sok volt ebben a teremben. Hátul pedig egy tetejétől talpáig véres darálógép, mögötte nagy feketeségben az egyetlen kiút, hacsak a Vadász nem követi ebbe a szobába is.
A folyosóról beszűrődött a léptek zaja, Zack pedig tudta, utolsó esélye ha bemászik a darálógép mögötti gyanús sötétségbe, és menedéket keres.