Megbűnhődve

Vezeklésem börtönében, sosem vettem észre
nem pártoltam, nem vitattam, nem hajlottam részre
pedig talán kellett volna.
Az árulást elkövettem,
s így egyedül én lettem
kitaszítva.

Békítőként megbuktam, Isten nem vagyok
emberek alakítják a szabad akaratot,
a csalódásnak nagy a bűze.
Mégis hogyha minden rendben,
ily helyre hogyan lehettem
száműzve?

Túlbecsült barátságok, esztelen szerelmek
csapdák, veszély, magány, elátkozott vermek,
test a léleknek ponyva.
Ilyen szörnyű helyzet várja,
az embert, ki a halál párja
elhagyatva.

Sötétségben, fénynek tűnhet a fekete festék,
nevetve vezetnek meg, kik bosszújukat vették
ez becstelenek falva.
Helyet foglalva egy széken,
fagyoskodva, lángoló jégen
elzavarva.

Megtettem mindent, s nem foglaltam állást
Észre kellett volna vennem a Föld kérgén a mállást,
épül-e bűnösnek háza?
Baráti kapcsolat, összetett,
végül egy harmadik fél volt, van, lett
megalázva.

A bűnhődés időbe telik, véres hegekkel jár
Angyalból lettem démonná, menny helyett pokol vár
emberi érzéstől védve.
Az áldozattal seb járt, rég volt
múltbéli, szárnyszegett sötét folt
elfeledve.

Ez vagyok én, egy fáról lehulló levél
A barátságra, gennyedző vírusos veszély,
kígyó bőre levetve.
Marás mérget szórt szét a testben
Fertőt fecskendezve, szívben-lélekben
megbűnhődve.