2016-01-18 20:02:41
Nézem a tévét, harsogja a zsoltárt,
Nem haragszom érte, csak mert mások agyát mossák.
Életemben minden percét, hűen éltem magamhoz,
Egyszerre voltam elmebeteg, közben békeharcos.
De látom, amit elém tár a felégetett holt világ,
Csak egy illúzió, ami bábként ráng, ez agyhalál!
Legyek félelemtől mentes állat?
Aki a bűnt megfordítva, lakat alá zárhat?
Lepusztuló utcák között tántorog az élet,
Aszfalt királyok közt menni kell, míg élek!
Lehet gyáva, sok-sok papír ember erre,
Én meg a harag ami, már rég tombol bennem.
De nézem a tájat, ami délibábként lebeg még,
Talán csak ez is festmény, ugyan már, csak semmiség!
Belőlem fakad a jó, és egyben minden rossz,
Így válhattam emberből egy borítékból kibújó.
Halad a vér, ami éltet és ér, ami jár,
Éget a tűz, elemészt a világ.
Zúdul az ár, leteper a vihar,
Csókol az árnyék, körbetakar.
Halad a vér, ami éltet és ér, ami jár,
Éget a tűz, elemészt a világ.
Roppan az álom, feltör a jég,
Kattan a zár és vár feledés…
Elvesztett fogadás miatt, írnom kellett egy rapp féle izét, ami magamról vagy a gondolataimról szól. Hát ez lett belőle
Címkék: vers, filozofálás
Komment írásához lépjél be, vagy Regisztrálj!
[A panel bezárásához kattints rá!]