Megtalált ajtó előtt állok
Talán ezt kerestem rég?
Nem tudhatom
Tétován nyúlok a kilincs felé
Ha megragadom, elveszek
Vagy mennybe juthatok

Annyiszor ragadtam kilincset az évek folyamán
Annyiszor jutottam pókhálós kamrába, hogy
Most a bizonytalanság önti el lelkemet
Mi a hit?
Mi a barátság?
És mi a szerelem?
Sok kérdésre oly kevés a válasz…

Gyarlók vagyunk, és tékozlón csapongunk csak mindig
Gyakran azt sem tudjuk, mit akarunk, merre tartanánk
De valahogy a végén mindig minden a helyére áll
Igen, majd a végén mindenre fény derül.

Azt gondolhatnánk, minden olyan egyszerű.
Van fekete meg fehér, esetleg a szürke.
De ez nem így megy.
Végtelen árnyalat létezik, és mind körbevesz minket
Átölel, körbefon, gyakran nem is érzékeljük ezt
De ott van bizony.

Láthatatlanul szövi életünket, még az élet után is
A végtelen árnyalatok mindig ott vannak mindenütt
Ez a dolguk
Nekünk meg, hogy tanuljunk…