Élettér.

A világűr sötét és hideg.
Kevés hely létezik, ami barátságtalanabb volna, mint ez a végtelen tér.
A világűr más, mint amit megszokhatott életterében bármilyen élőlény, mivel legfőbb különlegessége a szinte teljes vákuum. Bár az űr a tökéletes vákuum szinonimája, azért nem tökéletesen üres. Azt a néhány hidrogénatomot leszámítva, éppen egy apró tárgy bukdácsolva, sodródva haladt ismeretlen célja felé. A gömbszerű tárgy értelem alkotta szerkezet volt, ami sanyarú sorsát elfogadva, egyre csak száguldott tovább a légüres térben.
A tárgy, egy szállító eszköz volt, és utasa kapkodva igyekezett uralma alatt tartani a szerkezetet, amely ismeretlen okból kifolyólag, alaposan megsérült. Az utas, hirtelen átsietett életterének túloldalára, ügyelve, hogy a holttestekre véletlenül se lépjen. Néhány mozdulat után, melyekkel az élettér végén ujjaival kapkodva, ám mégis finoman és óvatosan, az élettér falán elbillentett pár kitüremkedést, melyek következtében különféle fények gyúltak a szűk tér minden oldalán.
Az utas tudta, nincs más választása, a lehető legrövidebb úton, nagyobb élettérhez kell jutnia, különben ő maga is társai sorsára jut. Bár jelenlegi élettere biztonságot nyújtott, tudta, hogy ez csak rövid ideig marad így.
A szállító eszköz hirtelen irányt változtatott, habár a világűrben nem nagyon vannak irányok, nincs fent és lent, előre és hátra, de nevezhetjük úgy is, hogy a test célirányt változtatott.
Az utas szemszögéből nézve az idő relatív volt, ha nem sürgette volna életterének lassú pusztulása, évszázadokon át képes lett volna életben maradni és utazni a sötét végtelen űrben, ám a katasztrófa, ami elérte, sürgős változtatásokat igényelt terveiben.
Amikor elérte a kék bolygót, már tudta, hogy baj van, élettere nem bírja tovább, és meg fog semmisülni. Kapkodva védőruhát öltött, és csak reménykedett abban, hogy elegendő oxigén áll rendelkezésére. Hatalmas bátorság kellett ehhez a manőverhez, bár inkább tiszta logika vezérelte az utast, az értelem, ami legyőzte eddig is a mindenség zord kisugárzását.
Amint a légtérbe lépett a száguldó gömb, hangos robajt kezdett hallatni. Izzó gömbként szelte át az égboltot, hosszú tűzcsóvát húzva maga után. Az utas már a légtérbe való belépés előtt rögzítette magát életteréhez, mert hiába viselte szinte sérthetetlen védőruháját, ami törékeny testét óvta a külső behatásoktól, könnyedén kipottyanhatott volna a gömbből, és egy ekkora zuhanást képtelen lett volna túlélni. A gömb, egyre közeledett a felszínhez, végtelennek tűnő kék folyékony felszín felett elszáguldva szilárdabb, zöld és barna felület fölé érkezett. Az utas életterének egy része már nem volt meg, egy különleges erőtér tartotta egybe az egész szerkezetet, az oxigén már a légkörbelépés előtt elszökött belőle.
Bár az utas meglehetősen ügyes és értelmes élőlény volt, a landolás nem ment simán, a gömb becsapódva a talajba pattant egyet, majd bukdácsolva, végiggurult a talajon, letarolva az útjába eső szerves létformákat, melyek mozdulatlanul nyújtózkodtak az ég felé.
Miután a tárgy megállapodott, és a porfelhő is lassan leülepedett, burkolatán szikrázó energia hullámok nyaltak végig különféle pontokon.
Az élettér immár nem volt élettér, csak egy kiégett, elhasználódott tömb.
Az utas, magához tért, habár az élettérhez rögzítette magát, így is alaposan elszédült becsapódáskor. Lassan, mikor tudatának magasabb színvonalára ébredt, megszüntette a rögzítést, és elszakadva az élettértől, kilépett a szabad ég alá.
A hatalmas élettér megfelelő volt számára, ezt már a világűrben jelezte neki kicsiny szállítóeszköze.

Bal karján megérintve a ruháját, a védő öltözet suhogva lemezenként levált az arcáról, és végre mélyet lélegezhetett a szabadban állva.
Rég nem volt része egy ekkora, békés planétán állni, de tudta, hogy nem késlekedhet, rengeteg dolga lesz még, mielőtt önmaga is szállító életterének sorsára jut.
Visszatérve a gömbbe, pár pulzáló fényes tárgyat megérintve egy hologramos fény jelent meg. a,b,c,d,… jelek jobbra, 1,2,3,4… jelek balra, ezeket érintve bizonyos sorrendben, jelentést kezdett készíteni.

A nevem Lyara, az 15890371X ellátó tisztje, egyben egyedüli túlélő, sikeresen célba értem az XX3 nevezetű élettéren.
Jelenlegi helyzetem miatt, és mert gyakorlatilag képtelen vagyok tovább haladni a megadott cél irányába, a kísérletet itt végzem el, tudatában annak, hogy sem tesztelési, sem pedig vizsgálati eredményekre nem számíthatok. Továbbá tudatában vagyok tetteim következményeinek előrelátható büntethetőségemnek, valamint jogsértő magatartásomnak, de itt meg kell jegyeznem, hogy a csoport minden tagja elhalálozott, az 15890371X megsemmisült, a számítások alapján lehetetlenek a túlélési esélyei a kutatási DNS fiolák, valamint a szerves programozott génszerveződések…

Lyara tűnődve vált mozdulatlanná, amikor rájött, gyakorlatilag minden kutatási alapanyag megsemmisült a landolás következtében. Az út kudarcba fulladt…
Vagy még sem!
Sietve életet lehelt pár műszerbe, melyek halk búgással, fényáradattal töltötték be a halott gömb belsejét.
Szerencsére az orvosi eszközök nagyja működőképes maradt. Talán ha…
- Kutatási módosítás, 4/3-as kód. új alany Lyara 4-63! Ahogy fennhangon diktálta a módosításokat, a szerkezet engedelmesen számításokat végezve sorolta a lehetséges eredményeket.
- Kinyerés DNS, programozott gén állományok.
Megérintve bal alkarját, a védőfelszerelés lemezről lemezre csúszva, lassan egész testéről levándorolt, majd egy kisebb tömbben Lyara mellett megállapodott az ülésen. Maradék öltözetétől is megszabadulva, immár csupaszon feküdt be a kapszulába, aminek áttetsző teteje hamarosan ráborulva, különféle műveleteket kezdett végrehajtani. A tárgy oldalán lévő kijelzőn adatok sokasága pörgött, és bár nem láthatta, tudta, hogy a gép mindent gondosan elment magának, hogy azt később visszanézhesse.
Miután mindennel végzett, visszavette magára az öltözékét, és nem kockáztatva, védőruháját is magára öltötte.
A gömb már jó előre közölte az itt élő létformák természetéről, és az elemek viszontagságairól. Nem adhatott esélyt annak, hogy megsérüljön. Nem, amíg el nem készül a kísérlettel. Visszaült a helyére, hogy folytathassa a jelentését.

Kutatási módosítás szükséges, mivel minden kutatási alapanyag megsemmisült, pótlásuk nem lehetséges, ezért behelyettesítés szükséges. Új alanyként önmagam használom fel, tekintettel a körülményekre és az adottságaimra, megfelelő lesz.

A jelentést itt félbehagyva, lázas munkába kezdett, és bár évtizedeken át eltartott mire sikerrel járt, a végén mégiscsak elégedetten pihenhetett meg. Az utolsó hónapokban már semmi energia nem maradt a gömbben, de amúgy is benőtte az aljnövényzet, így hát kimentve belőle mindent, ami hasznos lehetett számára, hátrahagyta egykori szállító eszközét.
Egy barátságos nagyobb domb barlangjában rendezkedett be, minden maradék energiacellát magával hurcolva. Tisztálkodni a közeli patakban tisztálkodott, élelme kitartott még, a vadállatokat pedig korszerű kézifegyverével tartotta távol magától. A hideg ellen tüzet rakott, de még görcsösen ragaszkodott a civilizációhoz, korszerű eszközeihez. Délutánonként távcsövön keresztül kémlelte a tájat, és pár apró Anti gravitációs figyelő eszközt is szétküldött, hogy aztán azok estére információkkal megrakva térjenek vissza hozzá.
Elsírta magát, amikor az egyik felvételen megpillantotta kísérletét, a felegyenesedett embert…