Már sötét volt, az utcákon senki nem járt, az egyik kapualjban azonban egy magányos alak állt a csendes, kitartóan szemerkélő esőben. Kalapját szemébe húzta, ő maga szinte elveszett a hatalmas kabátban, körülötte szemetet kavart fel a szél. Láthatóan türelmetlenül várt valamire, idegesen pillantott jobbra-balra, egyik cigiről a másikra gyújtva. Egy idő után egyre erősödő zaj hallatszott, öntudatlan motyogásra késztetve néhány lakót, akik a környék lerobbant házaiban aludták rövid álmaikat. A sarkon egy ócska teherautó fordult be, szinte hörögve a platóján lévő súly alatt. A gondosan letakart, láthatóan tonnákra rúgó rakományról akkor sem lehetett volna megállapítani, hogy mi az, ha a kihalt utcákon lett volna egyáltalán valaki, akinek felkelti az érdeklődését. A magányos alakhoz közelítve a sofőr lassított, majd megállt, hogy az beszállhasson. Az eddig várakozó alak lerázta kabátjáról a vizet, majd szótlanul felkapaszkodott a fülkébe. A kormánynál ülő sem szólalt meg, csak biccentett egyet, majd gázt adva elindultak az éjszakába.

A város másik végén nagyjából ekkor fedezte fel egy feleség, hogy a férje eltűnt.

Jó 50 kilométert kellett menniük, mégsem esett egyetlen szó sem az út alatt. Túl jól ismerték egymást és a szakmát is, mindketten tudták, mit kell tenniük. Vezetés közben az idősebbik néha társára pillantott. Felderengett előtte ennek az egésznek a kezdete, a nap, amikor először találkoztak. A rács mögül mentette ki, bár akkor nem tudta volna megmondani, pontosan miért. Talán meglátott benne valamit, amit mások nem; akárhogy is, az idő őt igazolta. Az akkori koszos, szakadt, rühes kölyökre már rá sem lehetett volna ismerni. Erős volt, fürge és eszes, volt egy saját odúja és a napi betevő megszerzése sem okozott neki gondot, sőt, még félre is tudott rakni.
Ami azt illeti, övé volt a legnagyobb árukészlet a városban. És ha valahol valakinek valamiből nagyon sok van, előfordulhat, hogy egyesek megpróbálják megszabadítani ennek egy részétől.
A főútról nemsokára egy elhagyott földútra fordultak, pár kilométerrel arrébb pedig már egy erdő fái közt kanyarogtak, majd egy tisztás szélén megálltak. Kiszálltak, a platóról szerszámokat emeltek le, és nekiálltak az ásásnak. Az eső szerencséjükre elállt, mégsem ígérkezett könnyűnek az előttük álló munka.
Az öreg még elgondolkozva nézegette felváltva a földet és a teherautón lévő formátlan tömeget, amikor társa halkan káromkodva belevágta ásóját a talajba.

Jó pár kilométerrel arréb egy nyomozó tanácstalanul próbált körbeszimatolni. Legszebb álmából verték fel, és remélte, hogy emiatt van csak, hogy semmit nem ért. A tett helyszíne abszurd képet mutatott, és nem talált rá magyarázatot:
Vér. Rengeteg. Ám volt ott még valami.
Pár szem mogyoró.

Órákkal később egy elhagyott erdőben két alak lihegett egy hatalmas gödör szélén; fáradtan, de elégtétellel nézték a benne heverő többtonnás kupacot. Teljesen kimerültek, míg lelökdösték a platóról, be a helyére, de sikerült. Már csak a betemetése volt hátra, így nekiláttak. Csendben lapátoltak, de az öreg hallotta, ahogy társa suttog, mintha a gödörhöz beszélne:
"Azt mondják, az elefánt nem felejt. Hát, akkor itt van neked egy jótanács, amit megjegyezhetnél: A mogyoró nem játék. A mogyoró a mókusé."