FÉNYES GYŐZELEM


Utolsó órára csöngettek. A gyerekek a beígért dolgozatra készülődve padjaikban ültek, és csendben várták a történelem tanárt, akit maguk között csak Anonymusnak hívtak.

Valaki a hátsó sorból elhajított egy papírgalacsint, ami Kati padjára esett. A lány egy lovasíjászt megszégyenítő gyorsasággal hátraperdült, és visszahajította a papírdarabot. Rosszul célzott, és a terembe éppen belépő tanárt találta el, aki egy ideig szigorúan nézett a gyerekekre, majd elmosolyodott.
- Mára dolgozatot ígértem, de erről a lovasíjász mozdulatról a brentai ütközet jutott eszembe, őseink egyik legnagyobb, fényes győzelme. Inkább ezt mesélem most el nektek. -
Az osztály egy emberként sóhajtott fel. Eszter megkönnyebbülten suttogta a mellette ülő copfos lánynak: - Mázli! Elfelejtettem a dolgozatot! - A tanár asztalához érve leült, és egy pillanatra behunyta szemét.

- Történt, hogy 889-ben honfoglaló eleink Lombardia földjén, Észak-Itáliában megjelentek 5000 fős sereggel. Vezérük, Ajtony már előző évben fürkészeket, mai néven felderítőket küldött, hogy mérjék fel az erő- és terepviszonyokat. - Hangja a múltba repítette a gyerekeket.

A két fürkész hirtelen susogást hallott a fűben, és oldalra pillantva egy nyulat láttak, amint átszalad a közeli tisztáson. Hatalmas szemével rájuk meredt, majd tovább szökdécselt. A madarak az aznapi búcsúdalt énekelték. Narancs és bíborvörös esti fény világította meg a fákat. Alkonyodott. Még egy ideig a magaslaton állva csendben figyelték az alattuk elterülő völgyben a táborozáshoz készülő fáradt itáliai sereget, majd megfordították lovaikat, és könnyű vágtában elindultak a lejtőn a magyar tábor irányába. Másnap értek vissza a táborba, mikor a nap a legmagasabban járt. A jurták mellett leugrottak pompásan felszerelt lovaikról. Készenléti tegezükben felajzva volt a kor csodafegyvere, a magyar visszacsapó íj, oldalukon a könnyűlovasság halálos fegyvere, a szablya. Az idősebb felderítő Ajtony elé sietett, aki jurtája előtt ült, alvezérei társaságában. Meghajtotta magát, és beszámolt a helyzetről.
- Berengár király nehézlovassággal, gyalogosaival háromszoros túlerővel közeledik felénk. -
Ajtony nyugodtan bólintott. Megfontoltságáért mindenki csodálta: még a nehéz helyzetekben sem vesztette el a fejét. Ezért választották őt vezérnek.
- Ülj le testvérem, ne aggódj, éppen most szándékozunk megbeszélni a haditervet. - mondta mosolyogva, s a fürkész leült közéjük. Ajtony ismét megszólalt.
- Úgy gondoltam, hogy a jól bevált lovas cselünket használjuk majd, a menekülés színlelését. Magunk után csalogatjuk az ellenséget, és egy megfelelő pillanatban rajta ütünk! Egészen a megáradt Brenta folyóig megyünk, ott megfelelő a terep lovasaink számára. Addig azonban meg kell találni az átkelésre alkalmas helyet, mivel a folyó meg van áradva. - Ezzel fürkészeit elbocsátotta az új feladatra.

Két nap múlva visszatértek a fürkészek, és örömmel jelentették, hogy megtalálták az átkelőhelyet.
- A zsombékos szélén van egy gázló, ami bár keskeny, biztonságosan át lehet rajta jutni. Tele van sziklákkal, és az olaszok megpatkolt, nehéz harci ménjei könnyen megcsúszhatnak rajta.-

Másnap napfelkelte után egy kisebb magyar csapat körbenyargalta az itáliai tábort, és hagyta, hogy az utánuk induló üldözők felfedezzék a magyarok táborhelyét. A következő hajnalban pedig megindult az egész sereg Ajtony vezetésével, nyomukban az itáliaiakkal. Napokig lovagoltak a folyó irányába, maguk után csalogatva az ellenséget. A fürkészek közben minden nap jelentették a vezérnek, hogy az ellenség nehézlovassága fárad, a lovak és a gyalogság is egyre lassabban halad. A magyarok minden nap, mielőtt leszállt az alkony, az ellenségtől biztonságos távolságban letáboroztak, és különféle harci játékokkal ütötték el az időt. Legtöbbször a kedvencüket, a buszkasit játszották, a csapatszellem erősítésére. De a harcosok szívesen összemérték erejüket lovasbirkózásban és íjazásban is. Ez alatt az idő alatt is nagy figyelmet fordítottak fegyvereik és lovaik ápolására. A fürkészek pedig két fős csapatokban folyamatosan az ellenséget figyelték.



Négy nap után Ajtony és serege a Brenta folyóhoz ért. Ajtony intett: - Itt a megfelelő hely! A fürkészeink majd átvezetik a harcosokat a gázlón! Apám úgy tanította, és ezt ti is jól jegyezzétek meg - szólt katonáihoz -, a hadviselésben a legfontosabb a terepismeret. - Elindította lovát, végigügetett katonái mellett, és a sereg elindult. Nemsokára mindannyian a megáradt Brenta túloldaláról nézték a közeledő itáliai sereget.

A nap leszállt, tüzek pislákoltak a jurták között, az alvezérek Ajtony jurtája előtt tanácsot tartottak. A vezér pedig elmondta tervét. - A folyó túlpartján Berengár király serege pihen kimerülten. Mi hajnalra átkelünk a gázlón, vissza a túloldalra, és rajtuk ütünk! Most pedig mindenki készülődjön, pirkadatkor indulunk! -
A katonák megetették lovaikat, és mielőtt világosodni kezdett, olyan halkan keltek át a gázlón, hogy még az őrök sem hallották őket. Jól betanított, szeretettel nevelt lovaik is csendben voltak.
Berengár és serege csak a nyílzápor fülsiketítő sivításakor észlelte a támadást. Mikor felnéztek, nem láttak mást, csak halálos nyilakat, amik elsötétítették az eget. Az első nyíl becsapódása után a föld dübörögni kezdett az alacsony, de kitartó sztyeppi lovak patájától. A meglepetés okozta zűrzavar után Berengár gyalogos katonái megpróbálták rendezni soraikat. Előre szegezett lándzsákkal, számbeli fölényükben bízva előrelendültek, és özönleni kezdtek a magyar sereg irányába. Sólyomszemű és biztos kezű íjászainknak több sem kellett, és az ellenség sűrű nyílzáporukba szaladt bele. Íjászaik viszonozták volna a csapást, de Ajtony vezér és lovasai a következő pillanatban keresztül gázoltak a fejvesztve menekülő lándzsásokon, neki Berengár íjászainak, mielőtt azok nyílvesszőt illeszthettek volna a húrra. Rohamuk megállíthatatlan volt.
A rajtaütés bevált, a sok gyaloglástól fáradt katonák azt sem tudták hol a fegyverük. A magyar lovasok mindent elsöprő támadása után tudni lehetett, hogy bár az ellenség túlerőben van, a csata már eldőlt. Az itáliai seregen eluralkodott a káosz, kétségbeesett kiáltásokkal menekültek a szélrózsa minden irányába. Berengár király csak testőrei segítségével menekült el.

- Fújd meg kürtödet! - kiáltott Ajtony a mellette harcoló kürtösnek. Az felemelte kürtjét, és hangos győzelmi jel töltötte be a Brenta völgyét.

Ajtony és a brentai ütközet neve mindmáig fennmaradt a történelemben, sokszor írtak róla. Jól tesszük, ha büszkék vagyunk elődeinkre, származásunkra. - fejezte be a tanár a történetet. A gyerekek csodálattal hallgatták, majd mikor megszólalt a csengő, egy " Áldás, békesség" kíséretében felpattantak.
- Menjünk ki hógolyózni!- Javasolta Laura, de sokan közbekiabáltak.
- Inkább játsszuk el a csatát!- Igen! - kiáltották a gyerekek, és már rohantak ki az udvarra.

A meghatott tanár egy ideig nézte őket az ajtóból, majd felvette kabátját, és mosolyogva utánuk indult. Örült, hogy a gyerekek ennyire sajátjuknak érzik történelmünket.

Fekete kapucnijával fején meglepően emlékeztetett Anonymusra.