Steff : A tenger lecsendesítése
2019-05-21 11:28:11
A tenger lecsendesítése
A tenger csendes, tiszta. Egy bárka úszik rajta. A bárkában pár halász... arcuk derűs homlokuk tiszta.
A parttól egyre távol, befelé utaznak. Örvendezve, bátran szinte már mulatnak.
Mitől víg a szívük, miért úgy örülnek? A nehéz napnak vége s hazafelé gyűlnek?
A bárkában még van egy, aki soha sem volt halász. Olyan ő ott köztük, mint a búzaföldi kalász.
Fáradtan dől most el s elnyomja az álom, egész nap járt-kelt, segített a parton.
Embereken segített. Jót tett, jót tett, jót tett... Élete nem más mint egy nagybetűs Jótett.
Ma is ott gyógyított, bátorított, áldott. Sok éhezőt, gyengét s nyomorultat látott.
De most alszik csendben. Mindenki más lábon, s hirtelen szél zúg fel a láthatáron.
A napsugár most eltűnt, vastag felhők jönnek. A tenger mint vadló hányja veti őket.
Halászaink arcán már nem ül ott az öröm: szakad most a ruha, megtörik a köröm.
Próbálják a hajót egyenesen vinni... Megmerül a vízbe, tudnának most hinni?
Hitük mint a szalma, ha meggyullad a szérű: ellobban a lángja, füstöt sem hagy hátra!
A Mester meg alszik. Nem zavarja lárma. Oda futnak hozzá, kiabálnak rája: Mester, Mester, elveszünk! Mondd hát kérünk, mit tegyünk?! Az árbóc már ledőlt, megmerült a bárka! Életünkből mondd meg, mennyi van még hátra?
A Mester felül... szétnéz. Valóban baj van! De, hogy ezek itten nem hisznek a bajban? Felkel s kezét a tengerre nyújtja: „Parancsolom néked hallgass azon nyomban! Te víz s te szél, most ülj el! Hallgass! Csitt!” És vége... Elállt a nagy vihar... a zendülésnek vége.
A hullámok eltűnnek. A szél is halkul s elmegy. A felhők fent az égen hamar tovább mennek.
A halászok csak állnak, szóhoz ők sem jutnak. Bámulnak csak Őrá, mint akik megnémultak.
Ki ez hogy a tenger, a vihar és a víz is hátralép Előtte, s lecsitul a szél is?!
Igen... ő a Mester. Szava mindent mozdít. Igéjével ma is buzdít, áldd és gyógyít.
A tenger csendes, tiszta. Egy bárka úszik rajta. A bárkában pár halász, arcuk derűs, homlokuk tiszta.
Stephani Mihály
Olvastam egy verset itt a Kockarton. Az emberekről szólt. Ennek a gondolata vezetett engem másféle emberekhez. Róluk írtam ezt a verset. Többé nem fordul elő 
Címkék: vers
996 megtekintés
2 szavazat
4 komment
© Minden jog fenntartva
Komment írásához lépjél be, vagy Regisztrálj!
Steff[offline]
2019-06-01 21:16:520+#4Válasz a #3 kommentreKöszönöm Ilcsi. Én az a fajta alkotó ember lettem, aki ha valamit csinál, azt céllal teszi. És főleg olyan céllal, amely másokat épít. Ha az utcán járok, ott is kinyitom a szemem, mert sokszor megesett, h nem kis dolgokat vettem észre, es segíteni tudtam. Talán műveim által is segítségére leszek egyszer valakinek... Elég egy tónus, egy gondolat, valamikor majd valakinek hitet, vagy eröt ad egy "viharban." Pozitív üzenethordozó munkákat szeretnék hátrahagyni. Tudod egyszer, valamikor valaki hozzám is lehajolt.
"A ceruza egy tükör: megmutatja ki vagy, és mit tudsz...". (stephaniM.)
Barnuska[offline]
2019-05-28 14:53:420+#3Pedig forduljon elő, hogy a festés mellett írsz is !
Nem értek a stilisztikához, retorikához, az írás fogásaihoz, a képek felépítéséhez, az egyes és többes számhoz, a képzavarokhoz, nem is elemzem szakmázva, már csak az előbbiek miatt sem, meg amúgy sem... Megszületik a fejedben egy történet, a talaj, amire épült egyértelmű... Tőlem most/még/nem tudom messze áll a hit világa, nekem nagy, ismeretlen, az életemben nem volt része... De ! Mert nálam mindig van de ... Mégis elolvastam, és addig, amíg olvastam,jó volt...ha nem is magam miatt, hanem amiatt, hogy vannak emberi lelkek, kiknek megnyugvást hoz a hit, sarjadzon az akárhonnan... olyan " de jó lenne egy kis csend bennem és körülöttem " érzésem volt... szóval a Bibliát biztosan nem veszem a kezembe még - próbáltam, tényleg, de túl makacs és hirtelen vagyok én még ahhoz - de az ilyen apró történetek, emberi nyelven megírva már befogadhatók a fejembe és a lelkembe...
A pontot azért adom tehát, mert én, a mindig " inkább belekötök én " elolvastam, és jól esett !
Ilcsi
