El jön a nap, amikor minden, minden távolinak látszik. Az élet amit éltél értéktelenné válik. A céljaid amikért küzdöttél, már kicsit sem fontosak. Lenézel a földre, mély levegőt veszel, majd leülsz. Újabb levegő, kényszer mosoly és egy dallam a fülben...egy szomorkás dallam. Össze kuporodsz a földön, mély levegő..de már nem megy. A hangod elcsuklik és a könnyed elered. Mély belülről jövő fájdalom rázza a tested és egy hang a füledben..."...egyedül vagy..." és a dallam. Felteszed önmagadnak a kérdést: igaza van a hangnak? Átpörgeted az agyadon a döntéseid sorát, arcokat látsz, arcokat akik részei voltak életednek, akik döntő szerepet játszottak minden alkalommal és akad egy vagy talán több is akiket vissza akarsz kapni. És akkor újra a szúró, tested görcsbe rándító érzés és a hang: "...egyedül vagy..."

De a végén mindig te döntesz...felállsz és erőt veszel magadon mosolyt vésel arcodra és játszol tovább, akár egy színész, aki mesterien játssza a boldogat. Vagy vissza hullasz és mélyebbre süllyedsz eszközzel vagy anélkül..nem számít.