Sűrűn sóhajtozom.
Kisodort a dagály.
Beakadt uszonyom,
A vízbe sohamár

Vissza nem mehetek.
Tengerek istene!
Figyeld szép gyermeked,
Végső lehelete

Szálljon fel az égbe.
Az ár, hogy kidobott
És aztán rettenve
A földtől itthagyott

Nincs mit tennem: vége.
Napot látni vágytam
Fenn az égen égve;
Akartam, hogy halljam

Madár dalát szállni,
Nézni, a láb milyen?
Ember nyomát látni...
Szép, száraz köveken

Nőni látni füvet...
Nem akartam sellő
Lenni soha többet.
Most már egyre növő

Félelemmel érzem,
Megkapom, mire vágytam:
Ne uszonyom legyen,
Hiszen nő a szárnyam...