Mai nap, mikor estefelé
Vörös árnyat ontott a Nap,
Galamb nézett az ég felé,
Várva, az idő hogy halad.
Repült volna messze innen,
Behunyta volna szemeit,
Ámde neki földön-égen
Nem nyújtja senki kegyeit.
Nézte a fényt, de nem látott
Mást, mint a felette álló
Véres foggal tágra tátott
Macskaszájat, mely mint háló
A tengerben ezer halra,
Úgy vetődött most őreá.
Csőre nem nyílt többé dalra,
És éj sem vár már soha rá.

Már fent járt a Hold az égen,
Mikor a kertben sétálva
Újra a galambra néztem,
És eltűnődtem megállva
A képen, mely elém tárult.
Két szürkéllő szárny közepett
Vörös seb tátongott vadul.
Fekete kismacska evett
Most a legyőzött angyalból.
Mintha ember nem volnék itt
Falatot tépve a galambból
Marcangolta szent tollait.

Reggelre kelve már csupán
Egy csőr maradt s két karmos láb,
A két szárny fekve csak sután.
Köztük rőt fű, mint gyilkos vád.